Elektronikus Közbeszerzési Rendszer

 

Bevezetés

Az Atigris Zrt fejlesztési referenciája a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat ZRt számára elkészített E-közbeszerzési rendszer. Az Atigris az alkalmazott megoldás alapjául a 2009-es évi LII törvényt tekintette, illetve igazodott a 2009-es évi XXXV törvényhez is. Mindezekre építve és az Ügyfél elvárásainak megfelelő mértékben a törvényben leírtak alapján javasolt a rendszert kiépíteni. A kiépítés során tekintetbe kell venni az ügyfelek egyedi sajátosságait, vagyis meglévő rendszereiket és az azokhoz későbbiekben történő csatlakozás,interfészek kialakításának megfelelő előkészítését is.

 

Probléma leírás

Az Ügyfelek (Ájánlatkérők) általában legnagyobb problémája az említett jogszabályokkal kapcsolatban az, hogy azok előírják az ajánlatadók Ügyfélkapun történő azonosítását, valamint az Ügyfélkapu rendszerének használatát, vagyis a kommunikációt az ABEV java szoftverrel elkészített különböző űrlapok szintjén képzelik el. A probléma ebben az esetben az, hogy jelen pillanatban Ügyfélkapu hozzáférést külföldi állampolgár csak nehezen kaphat, illetve az ügyfelek, ajánlatkérők jelentős része eddig nem csatlakozott a Központi Rendszerhez, tehát annak adminisztratív és engedélyezési eljárása még nem indult el.

Az Ügyfelek közbeszerzési eljárásainak egy része ún. Közösségi eljárás, amelyek során lehetővé kell tenni a külföldi cégek és az őket képviselő külföldi állampolgárok számára is az elektronikus rendszer használatát ugyanúgy, ugyanolyan feltételekkel, mint a magyar cégeket képviselő magyar állampolgárok számára.

 


Előző működési modell

A Közbeszerzési eljárások lebonyolítására nincsen kialakult elektronikus gyakorlat, azokat papír alapon, a  Közbeszerzési Törvény előírásainak megfelelően bonyolítják le  a cégek.

 

A megoldás

A rendszer által támogatott pályáztatás, az ajánlatok befogadásának és bontásának valamint az ajánlattevők kiértesítésének folyamata egy komplexebb, a pályáztatás, beszerzés és szerződéskötés folyamatát egyben kezelő munkafolyamatba mint részfolyamatok illeszthetők bele. Az Atigris Zrt. által fejlesztett és karbantartott Beszerzési modul, Pályázattár, valamint Szerződéstár modulok kapcsolhatók ide, mindegyik alkalmazás egyben egy-egy részfolyamatát képezi le a teljes céget átfogó folyamatnak.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszert mint individuális megoldást hoztuk létre úgy, hogy az később adatbázis szinten, valamint üzleti logika szintjén is könnyen összekapcsolható legyen a fent említett modulokkal, amennyiben ezekre az ügyfélnek szüksége van. Ezt természetesen a tervezés során maximálisan figyelembe kell venni, az adatbázis szerkezete úgy van kialakítva, hogy ezen integrációs törekvések gyorsan és minél kevesebb extra munkával valósulhassanak meg.

 

Előnyök

  • Az elektronikus Közbeszerzési rendszer alkalmazásával megvalósul a Közbeszerzésre kötelezett cég jogszabályban előírt kötelezettsége, bár egységes, elfogadott módja jelen pillanatban nincsen az elektronikus úton történő pályáztatásnak
     
  • A Közbeszerzésre kötelezett cégek egységes adatbázisban kezelhetik és tarthatják nyilván Közbeszerzési pályázataikat, így átláthatóbb folyamat valósul meg
     
  • Az informatikai eszközök alkalmazásával biztonságosabbá válik a Közbeszerzés és a logolási lehetőségek pedig egyértelművé teszik az addig kétséges helyzeteket, valamint jól kidolgozott eljárások esetén a Közbeszerzési referensek hibázási lehetősége is minimálisra csökken

 

Implementáció

A megoldást egy nagymegbízhatóságú Microsoft alapú rendszer szolgáltatja, amely informatikai megoldásaival képes megfelelni a jogszabály alkotó kívánalmainak

 

Összegzés

A rendszer egyik fő célja az ügyfélbarát kiszolgálás megvalósítása, illetve az, hogy a rendszert alkalmazó cég valamilyen módon megpróbáljon megfelelni az elektronikus közbeszerzés előírásainak
 

 

 Kapcsolódó oldalak:
Nagyvállalati termékek az Atigristől

  
 
Microsoft Gold Certified Partner  
Microsoft Certified Business Solutions Partner
Steve Ballmer a Microsoft vezérigazgatója a legna- gyobb Microsoft Partner címmel tüntette ki cé- günket.
Microsoft kompetenciáink.