Microsoft virtualizációs megoldások
Mit igér a virtualizáció napjainkban?
A virtualizáció divattéma lett, ami nem meglepő, hisz egy rendkívül fontos, nagy
horderejű koncepcióról van szó. Ez az egészen kivételes elgondolás lehetővé teszi,
hogy korlátlan kapacitású dinamikus erőforráskészlet lehessen elérhető a felhasználók
számára.
Rendkívüli jelentősége miatt a Microsoft elkötelezte magát a virtualizáció elterjedésének
ösztönzése mellett. A virtualizációt azonban – a jelenlegi közvélekedéstől eltérően
– mi nem elszigetelt, taktikai eszköznek tekintjük. Mivel a virtualizáció az adatközponttól
a munkaállomásig a teljes működésre jelentős hatást gyakorolhat, szerintünk a vállalati
szintű infrastrukturális stratégia részeként kell kezelni.
A virtualizáció segítségével a Microsoftnál megvalósíthatjuk hosszú távú víziónkat,
a dinamikus informatikát, amely lehetővé teszi a felhasználók és számítógépek számára
az erőforrások azonnali elérését. Ezért alkalmazunk vállalati szintű erőforrásokat
mindenhol – a termékfejlesztéstől és a licencelési stratégiáktól kezdve az együttműködési
kezdeményezésekig és stratégiai partnerkapcsolatokig –, hogy a virtualizációt elérhetővé
tegyük összes ügyfelünk számára.
A változó üzleti igények kielégítése a virtualizáció segítségével
Jól megfigyelhető tendencia, hogy amint a számítástechnika mind elterjedtebbé, hatékonyabbá
és hordozhatóbbá válik, a vállalatok egyre jobb eszközöket tudnak biztosítani alkalmazottaik
számára az új üzleti lehetőségek kiaknázásához. Mindennek kezelése azonban minden
eddiginél magasabb anyagi és szellemi ráfordítást igényel. Az informatikai részlegeknek
egyre több egymással ellentétes követelménynek kell megfelelniük: biztosítaniuk
kell a gyorsaságot, a könnyű hozzáférést, a hatékony működést és az innovációt,
de a biztonságot, az előírások betartását, a költséghatékonyságot, a megbízhatóságot
és a folytonosságot is. Az informatikai szakemberek számára a legnagyobb kihívást
többnyire annak a feszültségnek a feloldása jelenti, amelyet az okoz, hogy olyan
információs infrastruktúrát kell létrehozniuk, amely rugalmas, de egyben biztonságosan
felügyelhető is.
A Microsoft elsőrangúan fontosnak tartja annak elősegítését, hogy az informatikai
szakemberek megtalálhassák a helyes egyensúlyt e látszólag egymást kölcsönösen kizáró
követelmények között. Ennek érdekében olyan technológiai újításokra koncentrálunk,
amelyek lehetővé teszik, hogy a vállalatok a változó üzleti körülményekhez rugalmasan,
intelligensen, gyorsan és hatékonyan alkalmazkodó, dinamikus informatikai rendszereket
hozzanak létre, biztosítva a sikerhez oly nélkülözhetetlen felügyeletet is.
A dinamikus informatika megvalósításához a vállalatoknak olyan virtualizációs stratégiára
van szükségük, amely a teljes infrastruktúra virtuális és fizikai erőforrásainak
mobilizálásával és kezelésével biztosítja a gyorsan változó üzleti igények kielégítését.
Egy hatékony licencelési struktúrában alkalmazott virtualizációs stratégiával az
informatikai részlegek gyorsabb és megbízhatóbb szolgáltatást nyújthatnak, alapvető
fontosságú erőforrásokat szabadíthatnak fel a kiemelt üzleti célok megvalósítása
érdekében, csökkenthetik a költségeket, és végső soron az üzleti agilitás növelése
révén versenyelőnyhöz juthatnak.
További információt a virtualizáció konkrét helyzetekben történő alkalmazásáról itt talál.
Hatékony virtualizáció: a dinamikus informatika alapjainak lerakása
A virtualizáció fogalma közel sem olyan új, mint sokan hiszik: a nagygépes rendszerekben
alkalmazott időosztásos feldolgozás „virtuális gép” technológiája az 1960-as évekre
nyúlik vissza. Ma a virtualizáció az egyre nagyobb kihívásokat jelentő üzleti igények
és a virtualizációs technológiák nagyarányú térhódításának egybeesése miatt oly
fontos a szervezetek számára.
A virtualizáció leggyakrabban hangoztatott előnye a költséghatékonyság. Noha ez
kétségkívül jelentős szempont lehet, a pénzmegtakarítás csak egyike a virtualizációban
rejlő értékeknek. Mély meggyőződésünk, hogy a virtualizáció, ha hatékonyan alkalmazzák,
olyan informatikai rendszerek létrehozását teszi lehetővé a vállalatok számára,
amelyek a magas fokú munka- és költséghatékonyság mellett kellő intelligenciával
rendelkeznek ahhoz, hogy automatikusan és azonnal alkalmazkodjanak a megváltozott
üzleti körülményekhez.
Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, a virtualizációt (azaz egy adott számítástechnikai
erőforrás elkülönítését a többi erőforrástól, vagy leválasztását azokról) az adatközponttól
a munkaállomásokig az informatikai rendszer minden rétegére alkalmazni kell. A különböző
rétegek – az operációs rendszer és a hardver, az alkalmazás és az operációs rendszer,
valamint a felhasználói felület és a helyi számítógép – egymáshoz kapcsolása helyett
virtualizációt alkalmazunk annak érdekében, hogy lazítsuk ezen összetevők egymástól
való közvetlen függőségét.

A teljes virtualizációs rendszer
Ez az adatközponttól a munkaállomásokig terjedő virtualizáció új megoldások gyors
rendszerbe állítását teszi lehetővé, feleslegessé téve új hardver beszerzését és
az összetevők konfigurálását. Ezáltal csökkenthető a tesztelési követelmények és
az alkalmazáskompatibilitási problémák száma, egyszerűsödnek az automatizálási folyamatok,
és könnyebben megvalósíthatók a vész-helyreállítási megoldások. A munkaállomásokon
a virtualizáció révén olyan infrastruktúra alakítható ki, amely lehetővé az alkalmazottak
számára a szükséges alkalmazások elérését, függetlenül attól, hogy éppen hol tartózkodnak.
E számos előny mellett azonban a virtualizáció jelentősen növelheti az informatikai
környezet bonyolultságát és költségigényét is. A virtualizáció mintegy „felturbózza”
az informatikai részleg motorját. Minden nagyobb teljesítménnyel, sebességgel és
rugalmassággal működik, de mivel virtualizált, nehezebb is megtalálni, és számba
venni. Nagyszámú virtuális gép esetén többletmunkát jelent ezek beállítása és optimalizálása
is. Tapasztalatból tudjuk, hogy a virtualizáció kiterjesztése felügyeleti többletmunkával
jár, és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Kellően hatékony felügyeleti megoldások
nélkül a virtualizációs technológiák révén megszerezhető előnyök jó része elvész.
Felügyelet nélkül minden szétesik, és nem aknázhatók ki a virtualizációban rejlő
valódi lehetőségek. A felügyelet lehetővé teszi a virtualizációs termékek helyének
pontos meghatározását (mivel ezek már nem kötődnek egyetlen helyhez), valamint a
megfelelő erőforrások valós időben történő hozzárendelését a megfelelő felhasználókhoz.
Mivel az infrastruktúra továbbra is tartalmaz fizikai összetevőket, a hatékony felügyeleti
megoldásoknak lehetővé kell tenniük, hogy mind a fizikai, mind a virtuális elemeket
egységesen és könnyen lehessen kezelni.
A virtualizáció igazi ereje akkor mutatkozik meg, amikor a vállalatok saját informatikai
infrastruktúrájukon túlra kiterjedő integrált virtualizációs stratégiát, valamint
olyan megoldásokat alkalmaznak, amelyek mind a virtuális, mind a fizikai erőforrások
felügyeletét magukban foglalják. Csak ekkor használható fel hatékonyan a virtualizáció
a dinamikus informatika építőköveként.
A Microsoft elkötelezettsége a virtualizáció mellett
A Microsoft virtualizációs termékei az adatközponttól a munkaállomásokig terjedő
spektrum ügyféligényeit elégítik ki. Az adatközpontokhoz a Microsoft Virtual Server
alkalmazást ajánljuk, és nemrég jelentettük be a vállalatok számára készült Hyper-V
hipervizor bétaverziójának elérhetőségét és végleges verziójának közelgő megjelenését
a Microsoft Windows Server 2008 egyik alapszolgáltatásaként. Ami a munkaállomásokat
illeti, a Microsoft Terminálszolgáltatások a megjelenítési folyamatot virtualizálja,
a Microsoft Application Virtualization pedig lehetővé teszi az alkalmazások futtatását
a munkaállomásokon történő telepítés nélkül.
A Microsoft System Center segítségével az ügyfélszámítógépek és kiszolgálók fizikai
és virtuális eszközei egyaránt kezelhetők, mégpedig ugyanazzal a platformmal. 2008
közepétől e termékcsomag már több hipervizor kezelésére is alkalmas lesz. Az adatközpont-
és munkaállomás-virtualizációs termékek kombinációjával és az ezekkel összehangolt
felügyeleti eszközeinkkel ügyfeleink számos jelentős problémát oldhatnak meg, és
kiépíthetik a dinamikus informatikai környezet alapjait.
Végső soron a virtualizáció és a dinamikus informatika is ugyanarról szól: a szükséges
erőforrások azonnali biztosításáról és a szervezet agilisabbá tételéről olyan célok
elérése érdekében, amelyek korábban megvalósíthatatlanok voltak. A Microsoft virtualizációs
technológiája jóformán nem ismer lehetetlent.
Gyakorlatban a virtualizációs megoldások
A Microsoft virtualizációs termékei és technológiái már ma is segítik a vállalatokat
abban, hogy számítástechnikai lehetőségeik automatikusan üzleti igényeikhez igazodhassanak.
Eljátszott már azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha alkalmazottai bárhonnan, bármely
számítógépről elérhetnék személyre szabott asztalukat, annak minden egyéni beállításával
együtt? Mi lenne, ha a rendszer az adatközpontban működő kiszolgálók terhelését
automatikusan átirányítaná, válaszul egy adott erőforrás hirtelenül fellépő, tömeges
igénybe vételére? Mi lenne, ha a teljes infrastruktúra azonnal helyreállítaná magát
egy katasztrofális áramkimaradás után?
Ma már mindez (és még sok minden más) lehetséges, a Microsoft kiszolgálói és rugalmas
Windows-alapú munkaállomás-modelljeinek köszönhetően. E modellek holnapra normává
válnak, amint egyre több vállalat használja fel a virtualizációt olyan infrastruktúrák
kialakítására, amelyek a kiszolgálótól a munkaállomásig valóban dinamikusak.
Az alábbiakban azt ismertetjük, hogy miként hasznosíthatók a Microsoft-technológiák a különböző típusú felhasználói csoportok esetében:
Mobil tudásmunkások
A mobilitás a legtöbb szervezetnél alapkövetelmény. A tudásmunkásoknak bárhonnan
és bármikor el kell tudniuk érni adataikat és alkalmazásaikat. Szerte a világon
számos szervezetnél a hordozható számítógépek száma meghaladja az asztali számítógépekét.
Míg a felhasználóknak rugalmasságra és adataik hordozhatóságára van szükségük, az
informatikai osztálynak gondoskodnia kell az adatok védelméről és arról, hogy a
hordozható számítógép elvesztése vagy ellopása esetén ne csökkenjen jelentősen a
végfelhasználói hatékonyság. Továbbá a felhasználónak és az informatikai osztálynak
közösen kell gondoskodnia arról, hogy azonnal rendelkezésre álljon egy „csereszámítógép”,
amelyen a felhasználó a lehető leghamarabb elkezdhet dolgozni, és amelyen ugyanazok
az alkalmazások és legfőképpen ugyanazok a felhasználói adatok találhatók.
A Microsoft mobil dolgozóknak szánt „csereszámítógép” megoldása a következőket foglalja
magában: Windows Vista Enterprise Edition rendszer Bitlocker meghajtótitkosítással,
amely az adatok védelmét szolgálja, Microsoft Application Virtualization (korábbi
nevén SoftGrid) a felhasználó számára szükséges alkalmazások telepítés nélküli online
és offline használatához, és a Kapcsolat nélküli mappák szolgáltatással kiegészített
mappaátirányítás az adatok központi tárolásához, valamint online és offline elérhetővé
tételéhez a felhasználó számára.
Ha a felhasználó elveszti vagy ellopják Bitlocker meghajtótitkosítással kiegészített
Windows Vista Enterprise rendszert futtató hordozható számítógépét, adatai fokozottabban
védve vannak a jogosulatlan hozzáféréssel szemben, a mappaátirányítás segítségével
pedig központilag bármikor visszaállíthatók, mivel hálózati kiszolgálón találhatók.
Ha a felhasználó új számítógépet kap, a hálózatba történő bejelentkezéskor a rendszer
automatikusan letölti a kiszolgálón lévő adatokat a helyi merevlemezre annak érdekében,
hogy azok mindig, még utazás közben is elérhetők legyenek a Kapcsolat nélküli fájlok
szolgáltatás segítségével. A Microsoft Application Virtualization (korábbi nevén
SoftGrid) technológia automatikusan biztosítja a felhasználó hozzárendelt vállalati
alkalmazásait és azok beállításait anélkül, hogy az alkalmazásokat helyileg telepíteni
kellene. A központi felhasználói profilok szintén gondoskodnak arról, hogy az alkalmazás-,
rendszer- és egyéb egyéni beállítások kövessék a felhasználót az új számítógépre.
E modell kiterjesztéseként az informatikai részleg a Windows Server 2008 Terminálszolgáltatási
átjáró szolgáltatása révén hozzáférést biztosíthat a mobil felhasználó számára olyan
védettebb alkalmazásokhoz is, amelyeket terminálkiszolgáló működtet. Ezek a Windows
Vista, MDOP és Windows Server 2008 termékekben elérhető technológiák révén a lecserélhető
számítógép egyrészt már ma is létező valóság, másrészt utat mutat a jövő számítógépe
számára.
Irodai tudásmunkások
Ha az irodában dolgoznak, a tudásmunkások – például elemzők, építészek, tervezők
és ügyvédek – általában egyszerre több alkalmazást használnak, és ez, a kellő hatékonyság
biztosítása érdekében, magas színvonalú felhasználói környezetet igényel. Ezek az
alkalmazások a helyi számítógépen futnak, és dedikált processzort, illetve grafikus
processzort használnak a lehető legjobb teljesítmény eléréséhez. Előfordulhat továbbá,
hogy ezeknek a felhasználóknak olyan üzleti alkalmazásokat kell elérniük, amelyeket
a rendszer központilag futtat egy kiszolgálón, például a törvényi előírások betartásának
ellenőrzésére, amikor az alkalmazás bizalmas adatokat használ.
Ahhoz, hogy ezek a dolgozók magas szintű hatékonysággal végezhessék munkájukat,
a szervezeteknek lehetővé kell tenniük számukra, hogy elérhessék személyre szabott
alkalmazáskészleteiket és adataikat a helyi számítógépükön. Nem kevésbé fontos az
is, hogy ugyanazokat az alkalmazásokat érhessék el a szervezet minden számítógépéről
olyan esetekben, amikor a dolgozóknak folyamatos, megszakítás nélküli munkát kell
végeznie egy másik irodában a vállalat átköltözése, rossz időjárási helyzet vagy
bármely más ok miatt.
A Microsoft megoldása, amelyet azoknak az irodai tudásmunkásoknak ajánl, akiknek
a magas szintű hatékonyság miatt helyileg futtatott alkalmazásokra van szükségük,
a következőket foglalja magában: Microsoft Application Virtualization (korábbi nevén
SoftGrid), amely a felhasználó számára szükséges alkalmazásokat biztosítja, mappaátirányítás,
amely lehetővé teszi a felhasználó számára a központilag tárolt adatok elérését,
valamint a terminálszolgáltatások a központilag futtatott alkalmazások eléréséhez.
Ez utóbbiak esetében, ha a felhasználó kilép a terminálszolgáltatási munkamenetből,
egy másik számítógépen bejelentkezve újra kapcsolódhat az alkalmazáshoz, úgy, mintha
ki sem lépett volna. A Windows Server 2008 Terminálszolgáltatások – RemoteApp™ szolgáltatása
lehetővé teszi, hogy egy terminálszolgáltatások által működtetett alkalmazás úgy
tűnjön, mintha a helyi számítógépen, nem pedig a távoli kiszolgálón futna. Ennek
eredményeként a felhasználók bármely felügyelt számítógépen bejelentkezve elérhetik
adataikat, és alkalmazásaikhoz felhasználhatják a Windows Vista gazdag felhasználói
környezetét, az informatikai osztály pedig biztosíthatja a törvényi szabályozások
betartását és a bizalmas adatok védelmét, továbbá könnyűszerrel áthelyezheti a felhasználókat
a vállalat bármely számítógépére.
Szerződéses és külföldi fejlesztők
A külső vagy külföldi fejlesztőket foglalkoztató szervezetek a szakértelemért cserébe
kénytelenek megtűrni hálózatukban a felügyelet nélküli, nem vállalati számítógépeket,
és ügyelniük kell a forráskódok biztonságára is. E kockázatok enyhítésére a Microsoft
azt javasolja a szervezeteknek, hogy biztosítsanak olyan saját tulajdonukban lévő
régebbi számítógépeket e fejlesztők számára, amelyeken Windows Fundamentals for
Legacy PCs (WinFLP) rendszer fut, valamint hozzáférést egy Windows Server 2008 Hyper-V-állomásról
központilag működtetett Windows Vista rendszerű virtuális géphez. E megoldás, a
Windows Vista Enterprise Centralized Desktop lehetővé teszi a szervezetek számára,
hogy kisebb teljesítményű számítógépeken is elérhetővé tegyék a Windows Vista egységesített
és felügyelt környezetét, miközben minden feldolgozást és adatot (köztük a fejlesztők
forráskódját) központi helyeken ellenőrzésük alatt tarthatnak. Ez a fejlesztők számára
azért előnyös, mert Windows Vista-környezetben, rendszergazdai hozzáféréssel, valamint
a Microsoft Application Virtualization és a
terminálszolgáltatások által biztosított
teljes alkalmazáskészlettel dolgozhatnak, a szervezetek számára pedig azért, mert
kisebb a biztonsági kockázat, felügyelhetők a folyamatok, tovább csökkenthetők a
költségek, és a régebbi eszközök életciklusának meghosszabbítása környezetvédelmi
szempontból is kedvező.
Feladatorientált munkások
Ebbe a kategóriába tartoznak például az ügyfélszolgálati központok munkatársai,
a raktárosok és a kiskereskedelmi dolgozók, akik általában csak egy-két alkalmazást,
például bankfiókszoftvert, terminálalkalmazást, ügyfélkapcsolat-kezelő vagy üzleti
alkalmazást használnak. Ezek a dolgozók rendszerint nem rendelkeznek dedikált munkaállomással,
ezért biztosítani kell a számukra, hogy az alkalmazásokat és adatokat a munkahelyükön
lévő bármely számítógépről elérhessék. Ilyen esetekben a szervezet számára az a
legfontosabb, hogy biztosítson egy biztonságos, költséghatékony megoldást, valamint
egy szabad helyváltoztatást lehetővé tevő, állandó hálózati kapcsolatot biztosító
környezetet annak érdekében, hogy a felhasználók hatékonyan dolgozhassanak a megosztott
ügyfélszámítógépeken, az adatok pedig biztonságosan legyenek tárolva központi kiszolgálókon.
A Microsoft által javasolt megoldás magában foglalja a terminálszolgáltatások használatát
a felhasználó munkájához szükséges alkalmazás eléréséhez, valamint a Windows Fundamentals
for Legacy PCs technológiát, amely lehetővé teszi, hogy a szervezetek meghosszabbítsák
régebbi számítógépeik életciklusát, valamint költséghatékony ügyféleszközt biztosít
a feladatorientált munkások számára. Ez a megoldás megkönnyíti a szervezeten belüli
kötetlen helyváltoztatást, a bizalmas adatok pedig soha nem hagyják el az adatközpontot,
ami a szabályozásoknak való biztosabb megfelelést tesz lehetővé, és korlátozza az
adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést.
A Windows Vista teljes felhasználói környezetét elérni kívánó feladatorientált munkások
vagy a helyi számítógép processzorának vagy grafikus processzorának teljesítményét
igénylő alkalmazások számára a Windows Vista Enterprise Centralized Desktop (VECD)
rendszerhez is biztosítható hozzáférés Windows Server 2008 Hyper-V rendszerű virtuális
gép segítségével.
Távmunkások
Olyan esetek is előfordulhatnak, amikor a felhasználónak el kell érnie alkalmazásait
vagy adatait, de nem tud eljutni az irodába (például hóvihar vagy egyéb rendkívüli
helyzet miatt), vagy éppen szabadságon van. A Microsoft RDP protokollja lehetővé
teszi, hogy a felhasználó az interneten keresztül gyakorlatilag bárhonnan elérhesse
munkahelyi környezetét, miközben az informatikai részleg gondoskodhat a vállalati
adatok védelméről, és felügyelheti a környezetet.
A Microsoft javasolt megoldása a következőket foglalja magában: a Windows Server
2008 Terminálszolgáltatási átjáró szolgáltatása, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók
az interneten keresztül, az Internet Explorer böngésző és a terminálszolgáltatások
segítségével bármely Windows Vista SP 1 vagy Windows XP SP 3 rendszerű számítógépről
elérjenek egy alkalmazást vagy egy teljes munkaállomást. Ha a felhasználónak rugalmasabb
távoli asztali kapcsolatra van szüksége (például egy alkalmazás fejlesztője vagy
felhasználója számára a teljes Windows Vista-környezet szükséges), a terminálszolgáltatási
átjárón keresztül Windows Server 2008 Hyper-V-állomáson működtetett
Windows Vista Enterprise Centralized Desktop (VECD) rendszerű virtuális gépeket is elérhet.
Ha a felhasználónak nincs szüksége a teljes Windows Vista-környezetre, kapcsolódhat
egy terminálkiszolgáló-alapú munkaállomáshoz is, amely összes adatát és konfigurációs
beállítását elérheti. A Microsoft Application Virtualization technológia és a terminálszolgáltatások
együttes használatakor minden alkalmazását a szokásos módon elérheti.
Virtualizációs megoldások
Egy átfogó virtualizációs stratégia jelentős hatást gyakorolhat az informatikai
infrastruktúra életciklusának szinte minden vonatkozására. Nagyobb munka- és költséghatékonyságra,
valamint rugalmasságra ösztönözheti az egész vállalatot.
Kiszolgáló összevonás
Rugalmas munkaállomások
Központi, szabályozott felügyelet
Üzletmenet-folytonosság, katasztrófa-helyreállítás
Alacsonyabb költségek
Dinamizált számítási erőforrás
Tesztelés és fejlesztés
Biztonság
Microsoft virtualizációs megoldások
Virtualizáció felsőfokon, VMware partner lett az Atigris
Az Atigris Informatika megszerezte a virtualizációs technológiában világviszonylatban
vezető VMware, Inc partneri minősítését
Az Atigris Informatika a magyarországi
nagyvállalatok még professzionálisabb kiszolgálása érdekében megszerezte a virtualizációs
technológiában világviszonylatban vezető és számtalan nemzetközi referenciával rendelkező
VMware, Inc partneri minősítését.
Az Atigris által megszerzett cím, a VIP Professional Partner, mély szakmai tudást
garantál, valamint nagyvállalati szintű kedvezményes árkategóriát biztosít ügyfeleinek
az itthon is ismert és elismert technológiában. Az Atigris a mostani lépését a következő
„Enterprise” partneri szintre jutás egy elemének tekinti, ahol a komplex megoldások
a legfejlettebb üzleti megfontolásokkal társulnak. Az Enterprise státusz speciális
kapcsolat a viszonteladó és a VMware között, ahol a gyártó folyamatos üzleti, szakmai,
marketing és oktatási támogatást nyújt a viszonteladónak, így az ügyfelek a legprofesszionálisabb
elbánásban részesülnek. Az Atigris Enterprise szintű partnerré válása heteken belül
megtörténik.
Ugrás a lap tetejére.
Ugrás a kezdőlapra.
|






|